Lélekpálya

Út a számmisztika és az ezotéria ösvényein. Egy hely, ahol lelki táplálékra lelsz.

Látás a szemek használata nélkül

 

Páli Zsuzsanna

 

A külvilágból származó információk jelentős százalékát látásunk révén érzékeljük. Szemeink közvetítik felénk az agyunk segítségével a környezetünkben látott dolgokat, történéseket. Vannak azonban olyan emberek, akik képesek a bőrükkel vagy testrészeikkel látni, szemeik használata nélkül.

 

A dermato-optikai percepció (DOP) azt jelenti, hogy az ember képes a látásra, a szemek használata nélkül. A bőrlátók a legkülönfélébb testrészeikkel képesek „látni”, például a homlokukkal, az ujjaikkal, a könyökükkel.

 

Színfelismerés ujjbeggyel

1962-ben a Szovjetunióban felfedeztek egy Roza Kulesova nevű kislányt, aki képes volt az ujjbegyeivel színeket felismerni. Később, már felnőttként ugyanilyen módon, képessé vált elolvasni írott vagy nyomtatott szövegeket.

 

 

 

A fiú, aki a fülével lát

1979 tavaszán egy Szecsuáni újság közölt egy cikket, miszerint egy 12 éves fiú a könyökével olvas. Az emberek zsebében lévő írott szövegeket el tudta úgy olvasni, hogy rátette a fülét a zsebeikre. A fiatal fiút csalással vádolták meg. Kiderült azonban, hogy több hasonló adottságú gyermekről tudnak Kínában.

Egy kínai tudományos folyóirat szerkesztősége megrendezte tucatnyi, különleges képességgel megáldott 9-12 év közötti gyermek vizsgálatát. Kétezer tudóst hívtak meg a bemutatókra, amelyeken a gyerekek újheggyel, füllel, hónaljuk segítségével elolvasták a papírzsákokba vagy műanyag dobozokba helyezett szövegeket.

 

 

 

Mi játszódik le a bőrlátók testében?

Számtalan kísérleti alany beszámolt róla, hogy amikor ráteszi az ujjbegyét vagy a homlokát z olvasandó szövegre, akkor furcsa melegséget és bizsergést éreznek az adott testrészükben. Olyan, mintha a melegség elindulna az ujjuk vagy homlokuk felől és végigáramlik a testükön, majd eljut az agyukba, és tisztán érzik, mi van a papíron. Sajnos a tudomány a mai napig nem tudta megfejteni, hogy mi zajlik le ezeknek az embereknek az agyában, az érzékelés közben.

 

Színek és testérzetek

A kísérletek során arra is kitértek a kutatók, hogy mit éreznek testi szinten az alanyok a különféle színek érzékelése közben. Érdekes leírások születtek. A fehér színt hidegnek, a feketét melegnek érezték.A vörös, zöld és kék színekre a „ragadós” jelzőt használták, míg a sárgára a „síkos” kifejezést. A narancssárga szín elmondásaik szerint „érdes”.

 

 

A bőrlátás tanulható?

Filipp Bassin professzor bizonyította kísérleteivel – amelyekbe 80 képzőművész hallgatót vont be – hogy bizonyos mértékig a bőrlátás tanulható. A kísérleti alanyok 17%-a némi gyakorlás után két színt fel tudott ismerni az ujjaival.

 

Mindenkiben lappangó ősi tulajdonság?

A telepátiát kutató Leonyid Vasziljev professzor véleménye szerint a bőrlátás egy ősi tulajdonság. Mindenki képes volt erre az érzékelésmódra, csak a technika fejlődése és a felgyorsult világ miatt már nem használjuk és ezért ez a képességünk visszafejlődött.

 

A cikk más weboldalon történő megosztása kizárólag a forrás pontos megjelölésével történhet.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 127
Heti: 407
Havi: 1 633
Össz.: 321 737

Látogatottság növelés
Oldal: Misztika- Látás a szemek használata nélkül
Lélekpálya - © 2008 - 2024 - lelekpalya.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »