Lélekpálya

Út a számmisztika és az ezotéria ösvényein. Egy hely, ahol lelki táplálékra lelsz.

Párkapcsolati számmisztika - Ha sorsmissziószámod 7, 8, 9


Páli Zsuzsanna

 

Elfogadni, alkalmazkodni, támogatni, ugyanakkor önmagunkat nem feladni, ezek a legnehezebb feladatok egy párkapcsolatban. Mire kell odafigyelned, hogy a számodra fontos emberrel minél harmonikusabb életet élhess?

 

Mindannyian különbözőek vagyunk, másképp gondolkodunk, másképp érzünk, bizonyos helyzetekben másképpen cselekszünk. Nagy feladat, hogy meg tudjuk érteni, és el tudjuk fogadni a társunk álláspontját is.

 

 

 

Az életben minden az egyensúlyra törekszik. Ha nem adunk, nem fogunk kapni. Fontos az energiák kétirányú áramoltatása, ezért ha azt szeretnénk, hogy mások jók, kedvesek, megértők legyenek velünk, előbb nekünk kell ilyenné válnunk. Tévhit, hogy majd az évek során megváltoztatjuk a másikat, és a magunk képére formáljuk. Az egyetlen, akin változtatni tudunk, saját magunk. Ha mi változunk, velünk formálódik az egész életünk, benne az összes kapcsolatunkkal.

Számold ki először a saját sorsmissziószámodat a születési dátumod számjegyeinek összeadásával, majd a párodét is. Azután olvasd el, mi jellemző a kapott számok kapcsolatára.

 

Például:

Te - 1981. 02. 22. = 1+9+8+1+0+2+2+2= 25 = 2 + 5 = 7

Ő - 1979. 06. 12. = 1+9+7+9+0+6+1+2= 35 = 3 +5 = 8

A példa esetében a 7-8 számpárhoz tartozó leírást kell elolvasnod.

 

7 - 1

A 7-es nő és 1-es férfi kapcsolatában a férfi nehezen mutatja ki az érzelmeit és a nő sem nyitott érzelmileg. Könnyen elhidegülnek egymástól egy idő után. Ráadásul a habitusuk sem azonos. A nő visszahúzódóbb, nem társasági ember, míg a férfinek lételeme, hogy a középpontban legyen.

Az 1-es nő és 7-es férfi jól kiegészítik egymást. Mindketten karrierre vágynak, csak a férfi kevésbé nyitott. A dinamikus nő jó hatással van a visszahúzódó férfire. Egy ilyen nővel a háta mögött a férfi nagyon jól helyt tud állni az életben. A nő is profitál ebből a kapcsolatból, mert a 7-es férfi mellett megtanulja kimutatni az érzéseit.

 

7 - 2

A 7-es nő 2-es férfi társulásban mindkét félnek kiválóak a megérzései, ezért főleg művészi, alkotó tevékenységben tudnak kiválóan együttműködni. A férfi meg tudja tanítani a nőt érzelmei kimutatására.

A 2-es nővel szerencséje van a 7-es férfinek, mert a nő odaadó, kiváló a harmonikus otthon megteremtésében és jó anya. A férfinak néha szüksége van egyedüllétre és elvonulásra és ezt a 2-es nő, egészen jól tudja tolerálni. A 7-es férfi nehezebben mutatja ki az érzelmeit, de a nőnek erre nagy szüksége van, ezért a férfinak erre tudatosan oda kell figyelnie.

 

7 - 3

A 7-es nő és 3-as férfi kapcsolata harmonikus lehet. A nő meg tudja teremteni a nyugodt otthont, és el tudja fogadni, hogy a párjának szüksége van időnként kikapcsolódásra a családja nélkül is. A 3-as férfi elismeri párja jó humorát és odaadását.

A 3-as nő és 7-es férfi kapcsolata mindaddig kiválóan működhet, amíg fel nem merül a családalapítás gondolata. A független 3-as nőnek nehézséget jelent otthon maradni. A férfinek sokat kell párját támogatni és biztosítani számára néha a kikapcsolódás lehetőségét.

 

7 - 4

A 7-es nőnek jó elképzelései vannak, a 4-es férfi pedig, precíz és teherbíró. Kiválóan tudnak teljesíteni egy közös vállalkozásban. A nőnek figyelnie kell arra, hogy jobban kimutassa az érzéseit a férfi felé.

Mindketten erősen kötődnek az anyagi világhoz, amiben jól mozognak. Egy 4-es nő tökéletes szeretne lenni a párja számára, ugyanakkor egy 7-es férfitól – aki nem tudja kimutatni megfelelően az érzéseit – nem kaphatja meg a szükséges érzelmi visszajelzéseket. Fontos, hogy pozitívan álljon a kapcsolathoz, fogadja el a férfit olyannak amilyen, sok minden múlik a szereteten.

 

7 - 5

A 7-es nő 5-ös férfi párosítás esetében a nő az, aki rendkívül féltékeny a sugárzó és energikus férfira. A férfi nem bírja a nő féltékenységét és rugalmatlanságát. Kezdetben dúl a szerelem, mert sok a közös érdeklődési pont a szellemi területen. Ha hosszú távon terveznek, akkor a férfinak figyelnie kell az érzései kimutatására, a nőnek pedig, kevésbé kell korlátozónak lennie.

Az 5-ös nő lendületes és független, a társaság középpontja. A 7-es férfi visszahúzódó, és pesszimizmusra hajlamos. Ez a különbözőség feszültségeket szül közöttük. A férfi részéről féltékenység merülhet fal, a nő pedig, nehezen tolerálja, hogy korlátok közé próbálják szorítani.

 

7 - 6

Egy 7-es nő gátlásosabb, zárkózottabb, míg a 6-os férfinak fontos a testi kontaktus, a gesztusok. A férfi számára lényeges, hogy érezze, hogy szeretik. A nő számára a saját céljai fontosabbak. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat esélyes legyen, a nőnek sokat kell változnia. Meg kell tanulnia az érzelmei kimutatását.

A 6-os nő nyitott és szeretetéhes, míg a 7-es férfi zárkózott és visszafogott. A 6-os nő képes kedvesét sok türelemmel érzelmileg megnyitni. A 7-es férfi számára pedig, jó háttér a gondoskodó, családcentrikus nő.

 

7 - 7

Hasonló személyiségek, s bár a hasonló emberek kapcsolata jót ígér, itt lehet némi bökkenő. Egyikük sem tudja megfelelően kimutatni az érzéseit, egy párkapcsolat pedig, csak érzelmekkel működik igazán. Szeretik a munkájukat, vannak céljaik és a gyereknevelésben is, próbálnak helyt állni. Rá kellene döbbenniük, hogy ne csak egymás mellett, hanem egymásért éljenek.

 

7 - 8

A 7-es nő titokzatossága izgatóan hat a 8-as férfire. Eleinte nagy az összhang, ám később a szenvedélyes férfit nem elégíti ki az élet minden területén visszafogott nő. A férfi segíthet a nő érzelmi gátlásait oldani.

A 7-es férfi megfontoltsága nehezen fér össze a 8-as nő tüzességével és akaratosságával. A férfi, ha egészséges mértékben higgadt, visszafoghatja a 8-as nő túlzásait. A 8-as nő szenvedélyessége feloldhatja a férfi érzelmi gátlásait.

 

7 - 9

A 7-es nő és a 9-es férfi kezdetben jól megértik egymást, mindketten intellektuális emberek. Később azonban az érzelmi kapcsolatuk problémás lehet. A 7-es nő nem tudja kimutatni megfelelően az érzéseit, bár mindent megpróbál a kapcsolatért, az otthoni teendőket például kiválóan el is látja. Azonban a 9-es férfinek nagyon fontos az érzelem és egy idő után nehezen viseli, hogy ezt nem igazán kapja meg a nőtől.

 

8 - 1

Akár a nő a 8-as és a férfi az 1-es, akár fordítva, mindketten erős egyéniségek, nincs könnyű dolguk egymással. A szerelmük szenvedélyes, impulzív, de a munkában gyakran versenyeznek egymással. Mindketten irányítani szeretnének, ez gyakran versengéssé fajul. A legjobb megoldás a közös vállalkozás lehetne, amikor nem egymással küzdenek, hanem együtt, egy közös célért.

 

8 - 2

A 8-as nő és 2-es férfi kapcsolata viharos. Egy kedves, ám nem túl magabiztos férfi és egy határozott, irányító nő társulása ez. Sok lehet a konfliktus. Hosszú távon akkor van esélyük, ha mindketten magas fokú önismeretre tettek szert és hajlandóak engedni, változtatni.

A 2-es nő személyében a 8-as férfi ideális társra találhat. A nő felnéz a lehengerlő, temperamentumos férfira, mindketten maximálisan meg tudják egymás mellett élni a nemiségüket. A férfi számára fontos a karrier, és megvalósíthatja önmagát a nő mellett.

 

8 - 3

A 8-as nő és 3-as férfi párkapcsolatában sok konfliktus lehet, mert a 8-as nő egy idő után átveszi az irányítást. A férfi nehezen viseli, hogy uralkodnak felette. Itt nagy fokú önismeretre van szükség mindkét személy esetében.

A 3-as férfi és a 8-as nő is ambiciózus, nagy érzelmi energiákkal rendelkezik. Kapcsolatuk szenvedélyes és a karrierben is mindketten sikeresek lehetnek. Hosszú távú kapcsolatban a gyermekvállalás és az azzal járó lemondások jelenthetnek nehézséget a nő számára.

 

8 - 4

Akár a nő a 8-as, akár a férfi, mágnesként vonzódnak egymáshoz. Mindketten erős egyéniségek, de a nő képes elfogadni a férfi dominanciáját. A 4-es nő/férfi pesszimizmusára jó hatással lehet a 8-as jellem optimizmusa. Nagy teherbírásúak, és jó érzékük van az üzlethez, pénzhez. Mindketten kemények, ám érzékenyek is. Fontos odafigyelniük egymásra.

 

8 - 5

A 8-as nő és 5-ös férfi kapcsolatában sok az utazás, a társasági esemény. A 8-as nő idővel szeretné a dominanciát magához ragadni, amit egy független férfi nehezen visel. A nagy érzelmek gyorsan elmúlhatnak.

Az 5-ös nő és 8-as férfi kapcsolata szenvedélyes. Mindkettőjükben lobog a karriervágy. Közös céljaikat is meg tudják valósítani. Arra kell figyelni, hogy a nő ne szálljon el túlságosan a sikereitől és értékelje párja teljesítményét is.

 

8 - 6

A 8-as nő erotikus kisugárzásával hamar megfogja magának a 6-os férfit. Eleinte minden szép és jó, később azonban a férfi nehezen viseli, hogy a nő akar a kapcsolatban dominálni. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat hosszú távon működjön, szükség van a 8-as nő kompromisszumkészségére, éreztetnie kell a párjával, hogy elismeri és bízik benne.

A 6-os nő lehet egy 8-as férfi legideálisabb társa. A 6-os nő hite nagyon erős abban, hogy a 8-as férfi teljesíti az anyagi és érzelmi biztonság iránti vágyát. A férfi meg tudja valósítani karrierálmát.

 

8- 7

A 8-as nő tüzessége nehezen fér össze a 7-es férfi megfontoltságával. A férfi, ha egészséges mértékben higgadt, visszafoghatja a 8-as nő túlzásait. A 8-as nő szenvedélyessége feloldhatja a férfi érzelmi gátlásait.

A 7-es nő titokzatossága izgatóan hat a 8-as férfire. Eleinte nagy az összhang, ám később a szenvedélyes férfit nem elégíti ki az élet minden területén visszafogott nő. A férfi segíthet a nő érzelmi gátlásait oldani.

 

8 - 8

Eleinte minden jó, hatalmas energiák szabadulnak fel ebben a kapcsolatban. Mindkét fél szenvedélyes, szárnyaló. Mivel igen erős két személyiségről van szó, nehezen férnek meg hosszú távon egymás mellett. Mindketten magukhoz szeretnék ragadni az irányítást. A nőnek el kell döntenie, hogy karrier energiáit a maga boldogulására használja, vagy átengedi a férfinak, úgy, hogy rábízza a család anyagi biztonságának megteremtését. Ez a nő számára nagyon nehéz feladat. Nagyfokú önismeretet és kompromisszumkészséget igényel. A férfinak cserébe el kell ismernie azt, amit a nő az otthonukért tesz.

 

8 - 9

A 8-as nő sok izgalmat hoz a 9-es férfi megszokott hétköznapjaiba. A túlzottan idealista és kicsit zárkózottabb férfinak jót is tenne, ha átragadna valami rá a nő lendültéből, energiájából. A 8-as nőnek vigyáznia kell, hogy ne irányítsa állandóan a férfit, mert azt egy 9-es nem szereti. A nőnek gyakran engednie kell és erősíteni a férfi önmagába vetett hitét.

A 8-as férfi és a 9-es nő kapcsolata tűz és víz találkozása. Egy erős akaratú, ellentmondást nem tűrő férfi és egy békére vágyó nő nehezen talál közös nevezőt. A nőnek kicsit lendületesebbé kell válnia, ki kell zökkennie komfortzónájából, a férfinak pedig, meg kell tanulnia, hogy ne erőltessen rá a másikra semmit, hanem mindent beszéljenek meg. Nem könnyű feladat.

 

9 - 1

A 9-es nő és 1-es férfi tűz és víz. Eleinte a 9-es nő számára izgalmas a férfi aktivitása, később azonban fárasztja. A 9-es szeret elvonulni, ami egy 1-es férfi mellett elég nehéz. A férfinek figyelmesebbnek kell lennie. A nő számára pedig, fontos, hogy amit tesz a kapcsolatukért, ne önfeláldozásként élje meg.

Az 1-es nő akaratos, lendületes, a 9-es férfi pedig, álmodozó. Nem egyszerű a kapcsolat, mert a 9-es férfi konfliktuskerülő és idealista. Nehezen viseli, ha irányítják, és rögtön a szabadsága megtartása érdekében védekezésbe kezd. A nőnek meg kell tanulni, hogy ne erőltessen mindent a férfira, a férfinak pedig, le kell szállnia a földre.

 

9 - 2

A 9-es nő 2-es férfi kapcsolata kicsit problémás lehet, mert bár mindketten odaadóak, kevés az önbizalmuk. A 9-es nő konfliktuskerülő és érzékeny, hamar megsértődik. Kellő odafigyeléssel és egymásba vetett hitük erősítésével ideális lehet a kapcsolatuk.

A 2-es nő és a 9-es férfi ideális társai egymásnak. Mindketten érzelmesek és kiváló az empatikus képességük. A nő egy meleg, harmonikus családot tud biztosítani a kiváló szellemi képességekkel megáldott férfinak.

 

9 - 3

Elmondható a problémás kapcsolat a 9-es nő és 3-as férfi társulása esetében is. Kevés közöttük az azonosság, egyik tűz, a másik víz. Meg kell tanulni a nőnek a türelmet, és le kell szoknia a zsörtölődésről.

A 3-as nő és a 9-es férfi kapcsolatának hosszú távon kevés esélye van. A befelé forduló férfi és a mozgékony, beszédes nő társulása feszültségekkel teli. Annyira ellenkező személyiségek, hogy nagyon nehéz közös pontokat és érdeklődési köröket találniuk. Ha mégis közösen terveznek, sokat kell egymáshoz csiszolódniuk.

 

9 - 4

A 9-es nő és 4-es férfi kapcsolata nem könnyű. Egy realista férfi, nehezen boldogul az álmodozó nővel, ám a férfi a nőt megtaníthatja a földön járni. A 9-es nő pedig, sokat segíthet a 4-es férfinak abban, hogy oldjon a merevségén.

A 4-es nő és 9-es férfi kapcsolata a sok jellembeli különbözőség ellenére jó esélyeket mutat. A 9-es férfinak szüksége van a nyugodt, biztos háttérre, amit egy 4-es nő biztosítani tud. A 4-es nő borúlátásra hajlamos, ami zavarhatja az idealista 9-est. Meg kell tanulnia értékelni azt, amije van.

 

9 - 5

Bármelyikük is az 5-ös vagy a 9-es, kezdetben a sokrétű érdeklődés összetarthatja őket, de ez idővel nem lesz elég, mivel merőben más a habitusuk. Az 5-ös függetlenségre törekvő és szárnyaló, a 9-es idealista és komótos. Az 5-ös jellem gyakori távolléteit az otthontól egy 9-es személyiség nehezen tudja elviselni.

 

9 - 6

Egy 9-es nő számára kiváló társ az érzelmes 6-os férfi. Mindkettőjüknek nagyon fontos az anyagi és érzelmi biztonság.

Egy szeretetre és harmóniára törekvő 6-os nőben kiváló párra talál a tökéletességet kereső, intellektuális férfi. A férfi óriási érzelmi támogatást kaphat a nőtől. Fontos azonban, hogy a 6-os nő leszokjon az aggodalmaskodásról, mert könnyen elbizonytalaníthatja a 9-es férfit.

 

9 - 7

A 9-es nőre az érzelmesség, érzékenység, míg a 7-es férfira a racionalitás jellemző. Egy 7-es férfi mindent megkaphat egy 9-es nőtől, aki segíti őt abban, hogy sikeres legyen. A nőnek fontos feladata, hogy a zárkózott férfit megnyissa. A férfinek meg kell tanulni viszont szeretni.

A 7-es nő és a 9-es férfi kezdetben jól megértik egymást, mindketten intellektuális emberek. Később azonban az érzelmi kapcsolatuk problémás lehet. A 7-es nő nem tudja kimutatni megfelelően az érzéseit, bár mindent megpróbál a kapcsolatért, az otthoni teendőket például kiválóan el is látja. Azonban a 9-es férfinek nagyon fontos az érzelem és egy idő után nehezen viseli, hogy ezt nem igazán kapja meg a nőtől.

 

9 - 8

A 9-es nő 8-as férfi kapcsolata tűz és víz találkozása. Egy erős akaratú, ellentmondást nem tűrő férfi és egy békére vágyó nő nehezen talál közös nevezőt. A nőnek kicsit lendületesebbé kell válnia, ki kell zökkennie komfortzónájából, a férfinak pedig, meg kell tanulnia, hogy ne erőltessen rá a másikra semmit, hanem mindent beszéljenek meg. Nem könnyű feladat.

A 8-as nő sok izgalmat hoz a 9-es férfi megszokott hétköznapjaiba. A túlzottan idealista és kicsit zárkózottabb férfinak jót is tenne, ha átragadna valami rá a nő lendültéből, energiájából. A 8-as nőnek vigyáznia kell, hogy ne irányítsa állandóan a férfit, mert azt egy 9-es nem szereti. A nőnek gyakran engednie kell és erősíteni a férfi önmagába vetett hitét.

 

9 - 9

Érzelmesség, szellemiség, együttérzés jellemzi a két embert. Mivel mindketten a föld fölött járnak, a napi élet tevékenységeik akadoznak. Mindketten kicsit szétszórtak és borzasztóan érzékenyek. Meg kell tanulniuk leszállni a realitások talajára, ám ez azzal jár, hogy a másikban megtalálják a hibát. Ezt a hibát el kell fogadni, ezzel együtt kell a másikat szeretni. Ez nem kis feladatot ró a 9-es személyiségekre.

 

 

A fenti írás Páli Zsuzsanna szellemi terméke, megosztása és bármely más weboldalon való publikálása csak forrásmegjelöléssel lehetséges.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 87
Heti: 424
Havi: 1 825
Össz.: 138 386

Látogatottság növelés
Oldal: Párkapcsolati számmisztika- Ha sorsmissziószámod 7,8,9
Lélekpálya - © 2008 - 2018 - lelekpalya.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »